A keddi napunk az utazásról szólt ami az igazat megvallva nem is gond, mert ez egyben egy kis pihenést is jelentett. Miután még előző este búcsút vettünk Manhattentől a távolodó hajó tatjáról, a pakolás után elég későn kerültünk ágyba. A New Ark reptérre szerencsére volt transzferünk , majd 3 órát vártunk az indulásra. Az utazás hat óra volt San Fransisco—ba és belföldi járat révén főleg amerikaiakkal utaztunk együtt. Az ültetések okán egy kb. 50-és házaspár mellé kerültünk és én a férjel Anikó pedig a feleséggel jól elbeszélgettünk. Már lehet, hogy unalmas olvasni de Ők is nagyon kedvesek és barátságosak voltak. Igaz a mögöttem ülő 60 éves festett hajú 8 dioptriás szemüveges köldökig felhúzott nadrágos lógó tokás jó ember háromszor lökte vissza a székem miután hátra szerettem volna dönteni hiszen az előttem ülő is így tett de én udvariassan hagytam. Hát kicsit így szűkösen volt és pluszba a 6 órás út ellenére még enni sem kaptunk de hát mindegy. (még jó hogy készültem) Kárpótolt az, hogy egy napon láthattam az Atlanti és a Csendes óceánt.

A landolás után már egyből érezni lehetett, hogy itt más a klima és a hírét megtartva tényleg a napfényes kaliforniába értünk. Egy kb 25 perces vonatozással értük el a belvárost, ahol még kb 500 métert kellett gyalogolni. Már elsőre szimpatikus volt a város és az látszott, hogy ez egy egészen másfajta hely másfajta emberekkel. Anikó csak úgy írja le ,hogy itt mindenki dinka, de erről majd még később. A szállodaban Paul fogadott minket aki a 70 —és évek német labdarúgók hajviseletét övözte a 21. század Colgate mosolyával. Paul—ról azt már biztosan tudjuk, hogy még életében nem repült 8 órát egy idegen országba és ott nem próbálta elfoglalni a szállását, hogy végre felfrissülhessen, különben nem kezdet volán bele az országunk világháború utáni szétdarabolásáról valamint a magyar nyelv és más európai nyelvek közötti hasonlóságáról meglévő ismereteinek fejtegetésébe mintegy 18 percen át miután megtudta, hogy honnan érkeztünk. Szerencsére azóta felfedeztünk egy másik kijáratot így igyekszünk elkerülni a Paul—al  való találkozást. Az éhség és a fáradság versenyét az éhség nyerte így átmentünk a szemközti kínaiba. A pincér srác szerintem nem volt százas és azok a formák sem akik még bent ültek. Az tudtunk, hogy San Fransisco a hippik őshazája de még ma is itt élnek a legtöbben az tuti. Így utólag már meg sem lepődnék az üzletbe belépő negyvenes feliratos atlétás lila leopárd mintás baseball sapkás szőke bongyor hajú és hatalmas szakallú fickón, mert itt ilyenekkel van teli az utca. Az biztos, h teljesen felesleges volt angolul tanulni, mert itt amit főleg a bevándorlók beszélnek azt egyáltalán nem érteni. Fogalmam nem volt, hogy a pincér srác mit kérdezett az étel választásom után de hogy Én mégg ilyen sötét színű csirkehúst nem láttam az tuti igaz kóbor kutyákat sem. Még érdekes volt egy 3 fős társaság, akik láthatóan barátok voltak pedig egyikük afrika, másikuk ázsiai, harmadikuk kaliforniai felmenőkkel rendelkezik. Ez itt, és jól láthatóan az államokban mindenhol, normális. 

Megosztás a facebookon