Azt hiszem a tegnapi nap volt az eddigi legmozgalmassabb és legsűrűbb az eddigiek közül. Csak felsorolva a tegnapi utazások: taxi Washingtonban a pályaudvarra-vonat New Jerseybe-másik vonat a terminalba-taxi a szállodába-busz a kikötőbe- hajó Manhattanb-metró a Time Squarre-metró a kikötőbe -hajó Staten Islandre- és végül kisbusz a hotelbe. Mindezt szinte csont nélkül. Na de nézzük részletesen:

A vonat út nagyon érdekes volt, mert természetesen úgy mint máshol a vasúti vonalak itt is a városok peren részein futnak. Nagyon tanulságos volt látni Amerika másik arcát is, azt hogy milyen zsúfolt és lepusztult környéken laknak emberek pl. Philadelphia felhőkarcolói mellett. Persze tudom, hogy a világon ez mindenhol máshol is így van de azok a telepek nem a fejünkben lévő amerikai álmot adják vissza. Ezek a hatalmas ellentétek egyébként mindenben észrevehetőek pl. az emberekben is de erről majd később. 

Egy kicsit módosítottuk az otthoni terven, mert előbb szálltunk le a vonatról, hogy közelebb legyünk a szálláshoz. Talán itt találkoztunk először egy nem túl szimpatikus pályaudvari dolgozóval. Útbaigazítást kértünk de a pasi csak 1 perc után volt hajlandó egyáltalán felénk fordulni, addig csak háttal beszélgetett velünk. Utána sem lett kedvesebb, szar poenjai és fenyegetései voltak. (Hogy itt nem lehet kimenni meg nekik sem csak majd munkaidő után, meg hogy majd a rendőr visz ki minket.) Egy seggfej volt. Mindegy megoldottuk. Aztán egy emelettel lejjebb egy szintén dolgozó hölgy pontos és mosolygós útbaigazítást adott. Hát igen az ellentétek. A taxisunk itt egy érdekes fickó volt. 50 év körüli nagy darab néger fickó öregebb amerikai benzin zabaló hodállyal amiből hangossan szóltak a backstreet boys slágerek, amit ő félhangosan dúdorászott. Vidám kis utunk volt egészen a megérkezéséig, amikor is az átadott viteldíj és plussz 8 dollár borravaló után finoman közölte, hogy Hey man! Dobjál rá még valamit! Máshol is észrevettük , hogy szinte "követelik" a borravalót. Újabb 5 dollár után tovább húzta a száját de Anikó leszerelte, hogy talán legközelebb.

 

A szállodánkról csak annyit, hogy a megérkezésünk estéjén épp csak 5 esküvőt tartottak benne egyszerre. Percenként álltak meg a 7 méteres limók. Tisztára mint a filmekben. Sok pihenést nem adtunk magunknak, mert még este látni akartuk Manhattant. Helyi járatos busszal mentünk és hát itt bele is csöppenttünk a dzsungel közepébe. Tudni kell hogy Staten island nem a világ közepe így hát zsúfolt és lepukkant környékén utaztunk olyan úti társakkal, hogy úgy éreztük magunkat mint a fehér kisegerek a fekete mambák közé dobva. Nem volt túl vicces de legalább azt is láttuk, hogy milyen egymásra épített "kertes" házakban élnek emberek miközben sűrűn pislogtunk a busz fedélzeti kamerájába, hogy legalább a tejes dobozra legyen egy jó kép ha esetleg eltűnnénk. A hajó állomáson kiderült, hogy alaptalan sztereotípiák áldozata lettem, mert az egyik teso a tömegben hátba lökött, hogy figyeljék a pénzemre, mert mindjárt kiesik a farzsebemből...majd rövid beszélgetést folytattam a jegykiadó automatával mire szót értettünk és így már készen éltünk először megpillantani Manhattant.

Nem okozott csalódást. A kivilágított óriási épületek már messziről fantasztikusan voltak de a ferryről leszállva is csak megdöbbenve néztünk felfelé. Sokat nem tekeregtünk, mert időre kellett mennünk a Time Squarre és persze épp oly pontossan sikerült is mit ha csak kónyiba a kis utcába ugrottam volna át digit szerelni. Rengeteg, ember fények, csillogás szelfi letudva majd vacsora és rövid beszélgetés Kathrynnel (ő persze késett New Jerseyből) majd a mát említett utazás a szállásra. Hazafelé meg bele botlottunk egy az aluljáróban  éneklő vegyes karba, egy magáról semmit nem tudó befüvezett és mosolygó srácba a metrón, és egy isten igéit kiabálva hirdető önjelölt prédikátorba a hajó állomáson..de hát ez New York.

 

Megosztás a facebookon