Az kínai negyedben tett esti sétánk során csak további tapasztalatokat szereztünk arról, hogy milyen nagy szakadék van a társadalmi rétegek között és hogy mennyi "crazy" ember él itt. Néhány helyen mondhatni nyomasztó volt elhaladni az utcán lézengő helyi népek között pedig San Fransisco  egyik főutcáján sétáltunk. A China Town pont olyan mint a pesti kínai piac csak kicsitt cicomásabb és giccsesebb. A boltokban persze mindent amit el lehet képzelni azt árulnak, a selymektől, a porcelánokon és ruhákon át az egészen bizar állatfejes maszkokig és ételekig. Anikó hirtelen ötletéből bementünk egy kis pékségbe, ahol aztán a falon kihelyezett fotókból kiderült, hogy a negyed legrégebbi üzletében járunk, ahol egyszer még Bill Clinton is bedobott egy szerencse sütit. Hát ez vagy mindenhol jól bevált reklám fogás vagy a washingtoni pizzéria után ismét egy  elnök nyomában járunk.

Pénteken a szokásos reggeli után kényelmesen volt időnk a repülőterre érni, ahol talán az eddigi legszigorúbb volt az ellenőrzés teljes test scannerrel, motozással és a repülő személyzet retina vizsgalatos azonosításával. Igaz itt nem voltak K9-es kutyák mint New Yorkban de hát ők nem is tudnák kiszagolni a lenyelt drogokat. A gépről meg volt szerencsém látni a San Fransisco Bay-t, az Alcatraz-t és a Golden Gate-et de aztán mát Los Angelesre koncentráltunk.

Már a megérkezéskor megcsapott minket a forró tengeri levegő, ami így októberben már kicsit több a kellemesnél. A szállásunk valójában Hawthron-ban van, ami egy külön város LA mellett és gyakorlatilag Kis Mexikó. Az utcán mindenhol vagy csak spanyol vagy két nyelvű kiírások és olyan emberek, hogy a hely révén is kicsit azt hinni, hogy épp filmforgatáson vagyunk. Az utcák 2x5 vagy még több sávosak és rengeteg autó jár. Ha már itt vagyunk gondoltuk megnézzük a Hollywood Boulvard csillagait és ehhez másfél órát kell metroznunk összesen 22 állomáson át 3 átszállással. Hát ennyit a méretekről. Az egyik vonaton egyébként helyi fiatalok szólítottak meg minket, mert a beszedünk alapján kíváncsiak voltak, hogy honnan jöttünk. Hát igaz, hogy kicsi országban élünk de eddig meg bárkinek valszoltunk mindenki hallott már Magyarországról és itt az egyik srácnak is naná, hogy két magyar vizslája van, amit egyből elmesélte nekünk. Voltak olyan utastársaink is, akik esetében egyáltalán nem szerettük volna, ha megszólítanak minket. Ilyen volt az álláig kitetovált mexikói gengszter aki épp egy amcsi börtönfilm forgatásáról is jöhetett volna a fehér sport cipőjével, háromnegyedes nadragjaval. Vagy a másik néger srác fejkendőben, klasszikus lowrider biciklit tolva. Azt észre vettük, hogy itt is nagy divat az emberek kéretlen szórakoztatása a telefonból hangosan szóló zenével csak a tamási szabadság téri buszmegállóval ellentétben itt nem a kis Grofó hanem a Cypress Hill szól. 

Mikor végre odaertünk, hogy újabb ikonikus fotót csináljunk most épp a Hollywood Sign előtt hát nagy csalódás ért minket, mert az internet szerinti legjobb fotó helyről is csak egy szabad szemmel alig látható írás díszeleg a domboldalon. Amúgy maga az egész város egy csalódás a csillogó hírességek sétányával és a felhokarcolok tövében lévő gettó telepekel együtt. Visszafelé a szállásra egy kicsit örültünk, hogy a majd másfél órás utunk nagy részében épp egy 2 méteres 139 kilós az egyenruhája szerint személyi testőr ült mellettünk, mert az esti járatokon még több durva Mexi-csávó utazott.

Az egyetlen pozitív tapasztalat eddig itt a nagyon olcsó ömegközlekedés amit szombaton ki is használunk és megnézzük L.A. talán szebbik arcát a Santa Monica Beach-et.

Megosztás a facebookon