Az kínai negyedben tett esti sétánk során csak további tapasztalatokat szereztünk arról, hogy milyen nagy szakadék van a társadalmi rétegek között és hogy mennyi "crazy" ember él itt. Néhány helyen mondhatni nyomasztó volt elhaladni az utcán lézengő helyi népek között pedig San Fransisco  egyik főutcáján sétáltunk. A China Town pont olyan mint a pesti kínai piac csak kicsitt cicomásabb és giccsesebb. A boltokban persze mindent amit el lehet képzelni azt árulnak, a selymektől, a porcelánokon és ruhákon át az egészen bizar állatfejes maszkokig és ételekig. Anikó hirtelen ötletéből bementünk egy kis pékségbe, ahol aztán a falon kihelyezett fotókból kiderült, hogy a negyed legrégebbi üzletében járunk, ahol egyszer még Bill Clinton is bedobott egy szerencse sütit. Hát ez vagy mindenhol jól bevált reklám fogás vagy a washingtoni pizzéria után ismét egy  elnök nyomában járunk.

Pénteken a szokásos reggeli után kényelmesen volt időnk a repülőterre érni, ahol talán az eddigi legszigorúbb volt az ellenőrzés teljes test scannerrel, motozással és a repülő személyzet retina vizsgalatos azonosításával. Igaz itt nem voltak K9-es kutyák mint New Yorkban de hát ők nem is tudnák kiszagolni a lenyelt drogokat. A gépről meg volt szerencsém látni a San Fransisco Bay-t, az Alcatraz-t és a Golden Gate-et de aztán mát Los Angelesre koncentráltunk.

Már a megérkezéskor megcsapott minket a forró tengeri levegő, ami így októberben már kicsit több a kellemesnél. A szállásunk valójában Hawthron-ban van, ami egy külön város LA mellett és gyakorlatilag Kis Mexikó. Az utcán mindenhol vagy csak spanyol vagy két nyelvű kiírások és olyan emberek, hogy a hely révén is kicsit azt hinni, hogy épp filmforgatáson vagyunk. Az utcák 2x5 vagy még több sávosak és rengeteg autó jár. Ha már itt vagyunk gondoltuk megnézzük a Hollywood Boulvard csillagait és ehhez másfél órát kell metroznunk összesen 22 állomáson át 3 átszállással. Hát ennyit a méretekről. Az egyik vonaton egyébként helyi fiatalok szólítottak meg minket, mert a beszedünk alapján kíváncsiak voltak, hogy honnan jöttünk. Hát igaz, hogy kicsi országban élünk de eddig meg bárkinek valszoltunk mindenki hallott már Magyarországról és itt az egyik srácnak is naná, hogy két magyar vizslája van, amit egyből elmesélte nekünk. Voltak olyan utastársaink is, akik esetében egyáltalán nem szerettük volna, ha megszólítanak minket. Ilyen volt az álláig kitetovált mexikói gengszter aki épp egy amcsi börtönfilm forgatásáról is jöhetett volna a fehér sport cipőjével, háromnegyedes nadragjaval. Vagy a másik néger srác fejkendőben, klasszikus lowrider biciklit tolva. Azt észre vettük, hogy itt is nagy divat az emberek kéretlen szórakoztatása a telefonból hangosan szóló zenével csak a tamási szabadság téri buszmegállóval ellentétben itt nem a kis Grofó hanem a Cypress Hill szól. 

Mikor végre odaertünk, hogy újabb ikonikus fotót csináljunk most épp a Hollywood Sign előtt hát nagy csalódás ért minket, mert az internet szerinti legjobb fotó helyről is csak egy szabad szemmel alig látható írás díszeleg a domboldalon. Amúgy maga az egész város egy csalódás a csillogó hírességek sétányával és a felhokarcolok tövében lévő gettó telepekel együtt. Visszafelé a szállásra egy kicsit örültünk, hogy a majd másfél órás utunk nagy részében épp egy 2 méteres 139 kilós az egyenruhája szerint személyi testőr ült mellettünk, mert az esti járatokon még több durva Mexi-csávó utazott.

Az egyetlen pozitív tapasztalat eddig itt a nagyon olcsó ömegközlekedés amit szombaton ki is használunk és megnézzük L.A. talán szebbik arcát a Santa Monica Beach-et.

Megosztás a facebookon

A csütörtöki napot egy közös edzéssel kezdtük, mert hát mégis csak Los Angelesbe készülünk, ahol "Minden nő tökéletes és minden férfi izmos.."  majd mivel szép idő nézett ki így hamar elindultunk világot látni.  A reggeliző helyen már meg sem lepődtünk a transznemű pénztároson és az utcákat ellepő lecsúszott embereken. A Golden Gate parkban mentünk, ami egy kb. másfélszer nagyobb közpark mint a Central Park.  Gyorsan biciklit béreltünk, mert itt az egy nagyon kiépített szolgáltatás a turistáknak és már az első méterek után láttuk, hogy a park még inkább a szélsőséges arcok gyülekező helye. Kisebb csoportokban múlatták az időt olyanok, akik mind az öltözetükkel, mint a dohányzási szokásaikkal az O.Z.O.R.A. fest teljes jogú lakói lehetnének. Nagyon a "Drug free area" tábla sem zavarta őket, mint ahogy ők sem zavarták a mellettük elsétáló lovasrendőrt. Hát így fogadják el egymást és fordítják el a fejüket itt  az emberek.

Jó 7 kilométeres túrával kitekertünk a hídhoz de most a másik oldalról. Ha már ott voltunk fel is hajtottunk rá, hogy onnan nézhessünk le szinte az egész városra. A tegnap látott környékhez képest itt ha lehet meg nagyobb házak és autók sorakoztak pazar kilátással.

Nekem nagyon tetszik az ilyesmi éghajlatú környezet a pálmákkal, olaj fákkal és mediterrán növényekkel, tengerrel  de ez lehetne akár spanyol, olasz vagy épp Horvátországan is. Útközben tette fel Anikó a kérdést, hogy vajon mi is elfogadóbbak leszünk e ezután az utazás után és megfogadta, hogy igen. Nem akarok összehasonlítani vagy bezzegezni de itt tényleg máshogy gondkodnak az emberek. Spontán rádköszön a rendőr ha elmész mellette vagy azonnal megáll az első autó amikor a térképpel a kezedben forgolódsz megkérdezni, hogy segíthet e. Az alap, hogyha bemész egy helyre a köszönés után azonnal kérdezik, hogy hogy vagy és nem lépsz ki úgy, hogy ne kivánnának minimum szép vagy akár csodálatos napot. És ez nem érződik erőltetetnek. Hát minden estre kíváncsi leszek erre, amikor majd otthon kell (ene) toleránsnak lenni a szélsőséges emberekkel.

A nagy kirándulás után megjutalmaztuk magunkat egy extra burgerrel az elmaradhatatlan sült krumplival és szigorúan diet kólával és felkerestük a szálloda fűtött vízű kültéri medencéjét. Kicsit kellemetlen volt napozás közben a fejünk felett elhúzó vadászgépek miatti hangzavar akik épp bemutatót tartottak a város felett de valahogy kibírtuk. Ma estére még tervben van egy séta a kínai negyedbe aztán alvás, mert holnap azaz pénteken indulás LA-be, hogy Amerika újabb arcát láthassuk.

Megosztás a facebookon

Szerdán megpróbáltunk korán kelni, hogy a lehető legtöbbet lathassuk a városból. Az már az első utcasarok után látszott, high ez egy egészen más világ Amerikán belül is. Úgy tűnik, hogy itt egy kicsit lazábbak a társadalmi és jogi szabályok. A sétánk először a Financial disctrict felé vezetett, ami hasonló a manhattani üzleti negyedhez csak kisebbek a felhőkarcolók és kevesebb van belőlük. Ami viszont teljesen más az az utcák képe és az emberek. Itt sokkal több a hajléktalan és koldus ember az utcákon de rolleresek és gördeszkások vígan kerülgetik őket a belvárosban is tele graffityzett falak előtt. Persze nem hagyhattuk ki a tradicionális villamosozást , ami pont úgy kűzdi le az emelkedőket és csikorogva fékez a lejtőkön mint a filmekben. Aztán inkább gyaloglásra váltottunk, hogy tényleg az igazi San Fransiscot lássuk. Sokáig nem kellett várnunk, mert egy bárba beülve csuda figurákat láttunk hamarosan. Kicsit olyan érzése van az embernek ott mintha a közelben valahol farsang lenne és mindenki meg akarná nyerni a fődíjat. Az emberek olyan ruhákban és hajakkal közlekednek a fiataloktól az idosekig, hogy otthon hát finoman szólva is bolondnak néznénk de itt ez senkit nem érdekel. Kicsit olyan ez a város mintha az itt a vilagnak megfelelni akaró Amerika egy kicsit elfordítaná a fejét. Úgy tűnik, hogy itt mindenki azt csinál amit akar és ott ahol akarja és ezt el is fogadja mindenki. Bár azért az egyik parkban kirakott tábla talán korábbi esetek megismetlődését elkerülendőn hívta fel a figyelmet arra, hogy "No BBQ"  Tehát ne állj neki a kis toligás grillkocsiddal itt sütogetni.

Egy kiadós séta után sikerült megtalálni azt a helyet ahonnan elkeszulhetett "A" kép a Golden Gate-el a háttérben majd onnan visszafelé letérve a fő útról egy kis betekintést kaphattunk, hogy hogy is élnek itt gazdagék. Gyönyörű házak nagy autókkal és  vízóra pörgető öntözést  igénylő kertek. Miután már volt szerencsénk az otthon a Koppányban  nem túl gyakran előforduló oroszlán fókát is látni egy kellemes tenger gyümölcsei vacsorával zártuk az estét. A hely a felújított és turista látványossággá alakított régi kikötői soron volt, ahol immár a sokadik kedves pincérrel  találkoztunk, aki itt jelessen egy 50-es nő volt. A szeretetének teljes erejével szolgált ki minket és ezt megfejelte a számlára rajzolt béke, szív és smile jelekkel. Meggyőződésünk, hogy a hippi korszak egykori úttörője lehetett amit be is bizonyított a távozásunkor a kezével oda dobott peace jellel. 

Meg a vacsora után setakor volt szerencsénk egy tengerész kadét csoportba botlani akik kérésemre szívesen össze álltak egy fotòra Anikóval. Mégis csak ez minden amerikai nő álma. Kicsit odébb egy utcai dobos csinált random utcabált, amibe mi is hamar bekapcsolódtunk. Anikó is hamar táncra perdült a többi emberrel bár biztos segített ebben a mangó mohito és a chardoné is. 

Ezután már nem maradt más mint fekülni egy szintén a hippi korból itt maradt nosztalgia villamosra és visszatérni a szállodába és kicsit távol lenni a "dinkáktól"

Megosztás a facebookon

A keddi napunk az utazásról szólt ami az igazat megvallva nem is gond, mert ez egyben egy kis pihenést is jelentett. Miután még előző este búcsút vettünk Manhattentől a távolodó hajó tatjáról, a pakolás után elég későn kerültünk ágyba. A New Ark reptérre szerencsére volt transzferünk , majd 3 órát vártunk az indulásra. Az utazás hat óra volt San Fransisco—ba és belföldi járat révén főleg amerikaiakkal utaztunk együtt. Az ültetések okán egy kb. 50-és házaspár mellé kerültünk és én a férjel Anikó pedig a feleséggel jól elbeszélgettünk. Már lehet, hogy unalmas olvasni de Ők is nagyon kedvesek és barátságosak voltak. Igaz a mögöttem ülő 60 éves festett hajú 8 dioptriás szemüveges köldökig felhúzott nadrágos lógó tokás jó ember háromszor lökte vissza a székem miután hátra szerettem volna dönteni hiszen az előttem ülő is így tett de én udvariassan hagytam. Hát kicsit így szűkösen volt és pluszba a 6 órás út ellenére még enni sem kaptunk de hát mindegy. (még jó hogy készültem) Kárpótolt az, hogy egy napon láthattam az Atlanti és a Csendes óceánt.

A landolás után már egyből érezni lehetett, hogy itt más a klima és a hírét megtartva tényleg a napfényes kaliforniába értünk. Egy kb 25 perces vonatozással értük el a belvárost, ahol még kb 500 métert kellett gyalogolni. Már elsőre szimpatikus volt a város és az látszott, hogy ez egy egészen másfajta hely másfajta emberekkel. Anikó csak úgy írja le ,hogy itt mindenki dinka, de erről majd még később. A szállodaban Paul fogadott minket aki a 70 —és évek német labdarúgók hajviseletét övözte a 21. század Colgate mosolyával. Paul—ról azt már biztosan tudjuk, hogy még életében nem repült 8 órát egy idegen országba és ott nem próbálta elfoglalni a szállását, hogy végre felfrissülhessen, különben nem kezdet volán bele az országunk világháború utáni szétdarabolásáról valamint a magyar nyelv és más európai nyelvek közötti hasonlóságáról meglévő ismereteinek fejtegetésébe mintegy 18 percen át miután megtudta, hogy honnan érkeztünk. Szerencsére azóta felfedeztünk egy másik kijáratot így igyekszünk elkerülni a Paul—al  való találkozást. Az éhség és a fáradság versenyét az éhség nyerte így átmentünk a szemközti kínaiba. A pincér srác szerintem nem volt százas és azok a formák sem akik még bent ültek. Az tudtunk, hogy San Fransisco a hippik őshazája de még ma is itt élnek a legtöbben az tuti. Így utólag már meg sem lepődnék az üzletbe belépő negyvenes feliratos atlétás lila leopárd mintás baseball sapkás szőke bongyor hajú és hatalmas szakallú fickón, mert itt ilyenekkel van teli az utca. Az biztos, h teljesen felesleges volt angolul tanulni, mert itt amit főleg a bevándorlók beszélnek azt egyáltalán nem érteni. Fogalmam nem volt, hogy a pincér srác mit kérdezett az étel választásom után de hogy Én mégg ilyen sötét színű csirkehúst nem láttam az tuti igaz kóbor kutyákat sem. Még érdekes volt egy 3 fős társaság, akik láthatóan barátok voltak pedig egyikük afrika, másikuk ázsiai, harmadikuk kaliforniai felmenőkkel rendelkezik. Ez itt, és jól láthatóan az államokban mindenhol, normális. 

Megosztás a facebookon

A tegnapi fárasztó nap után úgy döntöttünk, hogy hétfőn egy kicsit későbbre kérjük a transzfert a ahkohoz így kipihenhettuk magunkat a második New York-i nap előtt. A fő célpont az Empire State Building volt. Szerencsére nem volt túl nagy tömeg csak annyit kellett várni mint bármilyen népszerű helyen. A biztonság itt is elsődleges, úgyhogy airport style ellenőrzés van itt is épp úgy mint a szabadság szobornál vagy Staten Island-en. Az alkalmazottak mind tányérsapkás bordó egyenruhában voltak és sugárzott róluk, hogy büszkék, arra ami a munkájuk. Ezt pedig az országuk mentalitása váltja ki belőlük meggyőződésem. Nem hiszem, hogy itt egy wc—s néni anyagilag megbecsültebb lenne (a saját szintjükön) mint otthon, de hogy ő ezt a munkát egyáltalán nem érzi megalázónak az látszik. De nem csak a túrista látványosságoknál dolgozóknál éreztük ezt. Ez nem túlzás vagy a magyar negatív beállítottság csak egyszerűen valós tapasztalat. Nem látni unott pofával a pultban álló boltosokat vagy életunt portásokat pedig ők is csak alkalmazottak.

Az ikonikus felhőkarcoló 86. emeletére kb. 35 másodperc alatt értünk fel, ahol a körkilátoról gyönyörködni lehet az egész városban. Egyszerre volt kicsit és hatalmas az egész. Itt láttuk igazán, hogy mi milyen távolságra vannak egymástól a helyek ahol már jártunk és mekkora lakott területek vannak meg Manhattan-en kívül. Be is celoztuk magunknak a következő épületet ami az ikonikus Madison Square Garden volt vagy ahogy csak itt hívják The Garden. Egy vezetett túrára jelentkeztünk be, ahol sok érdekesség mellett a pályához is levezettek minket bár nagy bánatomra éppen jégpálya volt kialakítva, mert a Rangers hoki meccsére készültek. 2 és fel óra alatt kicserélték volna de most mondtam, hogy hagyják. Cserébe láthattam Patrik Ewing bajnoki gyűrűjét, egykori öltöző szekrényét és melegitőjét. Apu még biztos emlékszik arra a Ewing poszterre ami a szobám falán volt kamaszkoromban...

Az időjárás itt már kárpótolt minket a Washingtoni arca miatt, mert napsütéses tiszta idő volt egész nap. Pont olyan amikor a legjobb a Central Parkban a fűben üldögélve hotdog-ot és gófrit majszolva nézni a többi embert, ahogy kutyát sétáltatnak, futnak, fociznak, baseball-oznak, kosaraznak és meg ki tudja mit csinálnak. Hát pont ezt tettük! De New York-ot nem lehet elhagyni a világ legnagyobb aruhazanak felkérése nélkül így hát bele vetettük magunkat a Macy's mind a nyolc emeletébe, hogy megtaláljuk azt a női táskát ami megkoronázta ezt a napot és talán még Tolna megyében sem látott ilyent senki. Na jó a teljes történethez hozzá tartozik az a sokkal kevésbé jelentős, értékes és ikonikus kosaras cipő ami még velünk jött. Igaz ilyen se lesz senkinek a Somogy megyei bajnokságban, de hát egyszer jár az ember New York-ban bár vélhetően nem utoljára.

Megosztás a facebookon

Vasárnap meglehetősen korán keltünk, mert a szállodai transzfer busz 7re várt minket és nem szerettünk volna mégegyszer az S46 kedves kis járatán utazni. Manhattanbe érve vilagosban is megcsodálhattuk az óriási épületeket és tereket. Egy hangulatos helyen kezdtük a napot amolyan New York-ias reggeli vel. Igazán volt hangulata extra adag kávét iszogatni take away pohárból és közben sétálni a szinte üres és nagyon nyugodt utcákon. 

A Wall Street volt az első állomás bár vasárnap révén "csak" az épületekben tudtunk gyönyörködni a pezsgő tőzsdei életben nem. A napunk fő programja az Ellis Island felkeresése volt de azért még mellesleg kikötött a hajó a szabadság szobornál. Nem tudom, hogy napi hány milliárd fotó készül a világban de az biztos, hogy egy jó részük itt készül. Mi is megnyomtuk a napi termést 147 darabbal. Az Elis islan-en egy kicsit megtorpantunk az eddigi pörgős programunkban, mert itt olyan helyen jártunk ahol mindkettőnk ősei is megfordultak. Megremegett a lábunk amikor a registry roomban korabeli fotókon nézhettük meg hogy valójában mi is történt itt. A tudatos és szisztematikus betelepítés történt amely nyomán lett amerika az ami ma. Nagy hangsúlyt kap a tisztelet ezek az emberek iránt az egész kiállításon. Érdekes volt látni a helyiségeket, ahol egykor a regisztrációt, az orvosi és fizikai felméréseket és a mentális valamint inteligencia (!) teszteket végezték.

Innen elhajózva maradtunk a történelmi helyszíneknél csak már egy sokkal frissebbi esemény helyszínére érkeztünk. Útban a World Trade Center emlékparkba utunkba esett egy klasszikus rácsos amerikai kosárpálya, ahol kihasználtam az alkalmat egy kis dobálásra. Mégis csak a kosárlabda őshazájában vagyunk hát ezt nem lehetett kihagyni. A 9/11 memoria-nál megpróbáltuk elképzelni, hogy ott áll a két torony és te sétálsz a környékén majd egyszer csak repülőgépek csapodnak neki, por és füst mindenhol. Hát durva lehetett. Itt mindenhol azt lehet érezni, hogy ez New York legfontosabb eseménye, emléke, tragédiája. Az emlék medencék mérete és a talán dacbol tovább épülő hatalamas world trade 2,3,4,5 felhőkarcolók meg talán erősítették is ezt az országot. Érdekesség, hogy külön sor van a múzeumnál a 9/11-es családoknak.

Délután egy hosszabb sétába kezdtünk a Brooklyn hídhoz de itt semmi extra csak tömeg és hát a hídon állva nem is látni semmit a hídból. Tovább mentünk lefelé az east side-on a kikötőig, ahol egy feltehetően német tulajdonosu szabadtéri bár teraszán elvesztük a napsütést miközben jót szórakoztunk a söröskorsóval kezükben beszélgető fiatalaok látványát. Beszélgetni úgy sem nagyon tudtunk a hangos német sramli-diszkó zenétől. Tisztára mint egy schladming-i hütteben csak itt az east river volt a háttér. Nem több mint kettő saroknál arrébb egy indiai utcabálba találtuk magunkat, ahol a felhőkarcolók lábánál adott koncertet láthatóan népszerű sztár. A flitteres kaftánjában és az indiai népviseletbe öltözött háttér táncosokkal buliztak népük pop slágereire. Láthatóan élvezte a tömeg is mi is. Hát ennyire zsúfolt és multikulturális hely New York.

A naplementét már a west side-on néztük egy parkból és az éjszakára is jutott még egy kis kaland. Az történt, hogy hajnalban arra ébredtünk, hogy üvöltöznek az ajtónk előtt. Annyira hangosak voltak, hogy kimentem és azt láttam, hogy 3 néger nő, köztük egy menyasszony, egymás haját és ruháját tépve verekszenek a folyosón. Hát eléggé szurreális volt így hát csak annyit tudtam mondani felemelt mutató ujjal, hogy "Please stop it!" Valamit meg nekem is mondani akarták de az ismételt határozott felszólítás megtette hatását.Anikó azt mondta, hogy a férjet emlegették, hát sejthetjük mi történt...

Megosztás a facebookon